A képzelettől veszem kölcsön, amit a valóság nem ad meg nekem.Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig, hogy vigasztalódjunk a felett, amik lettünk.Ha az ember lehunyja a szemét, és olyasvalakire gondol, akit szeret, nem a hajszín, a szemszín meg a személyi igazolványba kerülő egyéb adatok összessége jut eszébe. Inkább mindenféle apróságok bukkannak elő a tudata mélyéről, olyan dolgok, amikről nem is gondoltuk volna, hogy elraktározzuk őket.Hittük, mert nekünk éppen csak annyit nyújtott az élet, hogy szűkösen elfértünk egymás mellett; át kellett menekülnünk egy másik világba, ahol óriások éltek, bűbájos öregasszonyok nyargalták a seprűt, és jó vagy rossz szellemek döntöttek sorsunk felett. (...) Hittük, hogy az a világ létezik, képzeletben ott futkostak táltos lovaink a narancsszínű nap birodalmában, ahol eleven karddal, melyet a bőrünk alól húztunk ki, szembeszálltunk a sárkányokkal is. Alig vártuk az estét, hogy beleringassuk magunkat rejtelmes világába, megszűntünk létezni, mert vágyaink zavartalanul követhették a mesék csodálatos tájait.Minden mesében van egy csepp igazság.A képzelet táplálta meggyőződés sokszor gyötrőbb, mint a bizonyított tény, mert attól meg nem szabadul, abból ki nem gyógyul az ember.Azt hiszem, életemben nem voltam még magányos. Még az egyedüllétem is kellemes társaságban telik, hiszen ott vannak az álmaim, képzeletem szárnyalása és játékai. Időnként még vágyom is egy kis magányra, hogy átgondolhassam, ami történt, ízlelgethessem a dolgokat.A napkorong felbukkan a messzeségben, és a fénysugarak követhetetlen gyorsasággal végigbukfenceznek az óceán fodrain, hogy egyetlen szeszélyes ugrással az ablakomban teremjenek, és elvakítsák álmos tekintetem. (...) Olyan ez, mintha az álmaim véletlenül átcsúsztak volna velem a valóságba, ott keringenének körülöttem, a szempilláim, az ajkam simogatnák, hívnának a túlsó partra. Álom és valóság között lebegve szárnyaira emel ez az édes áramlat - elhiszem egy pillanatra, hogy valahol, túl a tengereken, tényleg létezik az az álomvilág. Én tudom. Én már jártam ott.Még ha nem is ismerjük a szerelmet a maga valóságában, nem hazudok, ha azt mondom, hogy a szív tudja, milyen, méghozzá a képzelettel való szoros kapcsolatának köszönhetően. A képzelet a szerető legjobb barátja, legyen szó valós vagy képzelt szerelemről. A képzeletében az ember a saját életének szerzője lehet, míg a valóságban másnak is van beleszólása.Ha nem lenne a szív és a képzelet, akkor az irodalom meglehetősen siralmas lenne. Talán nem is létezne.Játszani könnyű. Játszani. A lelkünkből játszani úgy, hogy kirekesztjük mindazt, ami a valóság. Szerelmest játszani, emlékekből táplálkozva újraélni egy érzést.Sosem hagyok fel annak a latolgatásával, hogy merre lehetsz - hogy újra feltámadsz-e egy másik világban, vagy már meg is tetted, hogy békében és szeretetben élsz-e valahol egy távoli országban, melyet én sosem keresek fel. De egy dologban biztos vagyok: biztosan tudom, hogy ha visszatértél, az első dolog, amit tettél, hogy arcodat a nap felé fordítottad. Mert ha valamit megtanulhattál, elveszett kedvesem, az az, hogy ezen a világon egyikünknek sem adatott eltékozolható idő.
![]()
|
|
|
|
|
|
